Tartalomjegyzék
A kolorimetriában az Ostwald színrendszer egy olyan színtér, amelyet Wilhelm Ostwald balti német kémikus talált fel. A The Color Harmony Manual-hoz kapcsolódóan az Ostwald színteret reprezentáló festékforgácsokat tartalmaz. A Color Harmony Manual négy különböző kiadása létezik. Minden kézikönyv diagramokból áll, és mindegyik diagram más színteret képvisel.
1881-ben meghívták a Rigai Politechnikum (ma Rigai Műszaki Egyetem) kémia tanárának. Remek tanár volt, tanítványai rajongtak érte. Tanársága ideje alatt megduplázódott a kémiahallgatók száma. Munkája mellett kísérleti tanulmányokat írt és ekkor alkotta meg első jelentős munkáját, Az általános kémia tankönyvét (Lehrbuch der allgemeinen Chemie) két kötetben. A könyv a fizika és kémia egész áttekintése és történelmi kritikája, a fizikai kémia egyik alapműve. 1887-ben meghívást kapott a Lipcsei Egyetem fizikai kémia professzori állására, amit nyugdíjazásáig, 1906-ig betöltött. Ebben az időben érett meg a gondolat Ostwaldban, hogy létrehozzon egy fizikai-kémia folyóiratot. Kollégája és jó barátja, Jacobus Henricus van ’t Hoff kémikus lett a „Fizikai-kémiai lapok” (Zeitschrift für physikalische Chemie, Stöchiometrie und Verwandtschaftslehre) című folyóirat társkiadója. Az első kötet létrejöttéhez (1887) világszerte sok kutatót kellett megnyerniük, de a lap a későbbiekben évtizedeken keresztül a fizikai kémia kutatóinak kiemelkedő fóruma lett, mivel Ostwald és Van’t Hoff idegen nyelvű cikkeket is lefordítottak. Ostwald 1922-ig szerkesztette a folyóiratot. 1889-ben kezdte kiadni Az egzakt tudományok klasszikusai (Klassiker der exakten Wissenschaften) című sorozatot, amelyben a fizika és a kémia terén addig megjelent jelentős dolgozatokat gyűjtötte össze.
Ostwald a színek szisztematikus elrendezését és a használt színek szabványosítását javasolta. Ostwald úgy gondolta, hogy a színeket csak egy véges kollekcióból szabad használni és kiválasztani. Elismerte, hogy rendszere kihagyott néhány közbenső színt az általa kiválasztottak között, de nem dolgozott azon, hogy ezeket belefoglalja a színterébe. Ostwald rendszere egyetlen, középponti interpolációt biztosít a szomszédos színek között. Nem egyszerű módja több millió szín rögzítésének.
A Color Harmony Manual egy színteret reprezentáló színes chipek diagramjaiból áll. A diagram általános alakja egy egyenlő oldalú háromszög, amely 28 mintából áll. Mindegyik diagram megközelítőleg azonos árnyalatú mintákból áll. Minden diagramon egy minta található a legnagyobb tisztasággal. Ez a minta a háromszög távoli pontja. A háromszög felső szélén öt mintából álló sorozat látható növekvő reflexióval és csökkenő tisztasággal. Az eredeti tiszta árnyalat szinte szürke módosításával zárul. A háromszög alsó szélén öt mintából álló sorozat található, csökkenő reflexiós és csökkenő tisztaságú. Az eredeti árnyalat majdnem fekete módosításával zárul. E világos és sötét sorozatok között más minták találhatók a közepes reflexiós képességről és a tisztaságról. Ugyanazon a diagramon minden színminta majdnem azonos domináns hullámhosszal rendelkezik. Ugyanabban a függőleges sorban lévő összes színmintáknak szinte azonos a domináns hullámhossza és tisztasága, ami az egyetlen különbség a reflexiós értékekben. A színminták átlátszó cellulóz-acetát lapokból készültek, egyik oldalát átlátszatlan színű lakkal bevonták. Ez biztosítja, hogy mindkét oldala azonos színű, miközben az egyik oldala fényes, a másik pedig matt.
A Color Harmony Manuals 1942-ben jelent meg, és 1972 óta nem nyomtattak. Ostwald első Color Harmony Manualja 12 kézikönyvből állt, amelyek egymást kiegészítő árnyalatokat mutattak be. Az első kiadás 1942-ben jelent meg. 680 színes chipet tartalmazott. Mindegyik színchip egy 5/8 hüvelykes négyzet volt, és volt egy fül, ahová az Ostwald-jelölést írták. [Egy színharmónia indexet is készítettek. Nagyobb, 1 hüvelykes négyzet alakú színes chipeket használt. De az ára miatt csak néhányat adtak el. 1945-ben Walter C. Granville-t felkérték, hogy készítsen egy második kiadást. A második kiadás a Color Harmony Index chipjeit használta, de ugyanúgy formázták, mint az első kiadást. A második kiadást nagy chipes kiadásnak is nevezik. 1948-ra mind az első, mind a második kiadás minden példánya elkelt. A harmadik kiadás 1949 februárjában jelent meg. A harmadik kiadáshoz más kolorimetriás alapot használtak, így a színek hozzávetőlegesen megegyeznek az első és a második kiadás színeivel. Volt A negyedik kiadás 1958-ban jelent meg. 1972-ig árulták. A negyedik kiadásban más alaplakk formulát használtak, és néhány pigmentet helyettesítettek, leginkább az egyik sárgában. 1971-ben Granville-t felkérték, hogy hasonlítsa össze a harmadik és a negyedik kiadás színeit. Úgy találta, hogy a negyedik kiadás nem felel meg a harmadik kiadás szabványainak. A negyedik kiadás közötti színek nem egyeztek annyira az első kiadás színeivel, mint a harmadik kiadásban. Ezt W. N. Hale megerősítette, és a negyedik kiadást leállították. A színes chipek túltermelése a harmadik és negyedik kiadás esetében az egyes chipek értékesítéséhez vezetett.
Bővebben itt: ⨂